Már megint a táp

Ez most csupán egy rövid bejegyzés lesz, mivel korábban már elég sokmindent leírtam a tápegység hibákról.

A ma megjavított gép tünete az volt, hogy munka közben (irodai gép) egy idő után elfeketedik a képernyő, és ettől kezdve semmire nem reagál többet, csak a reset segít rajta.

Tegnap feltettem a tesztasztalra, és nem kellett 10 perc sem a masinának, máris produkálta a hibát, pedig még csak nem is dolgoztam rajta, csupán a Windows asztal figyelt a kijelzőn. Ezután kikapcsoltam, megnéztem pár BIOS beállítást, de érdemileg semmit nem javítottam rajta. Ennek ellenére nagyon jól viselkedett, és egész nap hibátlanul működött. (Félreraktam ugyanis, mivel volt más dolgom.)

Ma délután aztán ismét elővettem, és ugyanúgy indult minden. Rövid működés után ismét elfeketedett a kikapcsolt a monitor, és nem reagált semmire. Ma már aztán messzebb mentem, és belekukkantottam a gépházba. Túl sok mindent nem láttam, mivel egy totál integrált alaplappal volt szerelve a gép, vagyis három hibás alkatrész lehetett. Az alaplap, a processzor és a memória.

Ezek közül a memória tesztelésébe fogtam elsőként, mivel ez a legegyszerűbb, és hibás procit amúgy is ritkán látni. Messzire azonban ez az út nem vitt, mivel a memteszt egy jó óráig hibamentesen futott. Már elkönyveltem magamban az alaplaphibát, mivel a sokadik bekapcsolás után már a kép is szétesett (mint a videokártya memória hibánál) és a végén már a BIOS képernyőnél is újraindult a gép.

Szerencsére a nagykernél nem volt éppen ugyanilyen típus, így még küzdöttem egy sort a géppel. BIOS-t akartam frissíteni, de a véletlenszerű újraindulások miatt nem mertem belevágni. Ezután aztán ráterelődött a gyanúm a tápegységre, és ki is cseréltem rögvest.

Amint ez megvolt, még gyorsan megejtettem a BIOS frissítést is, és láss csodát, minden tökéletesen működött a továbbiakban! Persze valószínűleg ez utóbbi művelet nélkül is helyreállt volna a dolog, de azért egy BIOS frissítés sohasem árt!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

egy × 1 =